Zelk Zoltán (1906 - 1981)
Érmihályfalva, 1906. december 18.- Budapest, 1981 április 23.A sáros, hepehupás Érmellék sz?kösen él? paraszt-zsidó-cigány világában is a legszegényebbek közé tartozott az érmihályfalvai kis zsidó templom kántora. A család a Bihar megyei falu szélén málladozó vityillóban lakott, ott született Zoltán nev? fiuk, aki vajmi keveset hozott magával és felettébb keveset kapott hazulról ahhoz, hogy híres, széles körökben népszer? magyar költ? legyen bel?le. Csak éppen az lett. Valami nagyon fontosat azonban mégis hozott és kapott: azt a nagyon gazdag és ízes magyar nyelvet, amely a Partium - Biharország, a Szilágyság, - Szatmár és idekapcsolódik délen Arad vármegye is - ?si öröksége, Pázmány Péter, Arany János, Ady Endre nyelvi gyökérzete. Ennek a tiszántúli, az egykori két haza (az erdélyi fejedelemség és a magyar királyság) közti országrésznek szegény zsidósága régi id?k óta kizárólag magyar volt, németül sem tudtak, a Kárpátalján otthonos jiddis mer?ben ismeretlen volt fülüknek, istentiszteleteik már az 1840-es évekt?l kezdve az aradi rabbik kezdeményezésére átváltott a magyar szóra, hogy a héber szavakat sem ismer? falusiak is megértsék.Az onnét indult Zelk Zoltán - noha apja kántor volt - a héber bet?ket sem tudta kiolvasni. Ebb?l a körb?l indult a költ?, aki az elemi iskoláknak is csak alsó osztályaig tanulta az ábécét meg az egyszeregyet, s már kisfiú korában inaskodott, de nem tanult ki egyetlen ipari szakmát sem, alkalmi segédmunkákból keresett annyit, amennyit tudott. Miskolci és szatmárnémeti utcákon cseperedett kamasszá. 13 éves volt, amikor Érmihályfalva is, Szatmár is, ahol a történelmi változás érte, egyszeriben Romániává változott. Persze románul ugyanúgy nem tanult meg, mint egész életében egyetlen idegen nyelven sem. A következ? években ugyan találkozott az erdélyi munkásmozgalommal: anekdotázva mesélgetett emlékei szerint úgy 15 éves korában már szocialistának, s?t kommunistának mondotta magát. De nemhogy ekkor, soha életében nem olvasott egyetlen Marx, Engels vagy éppen Lenin írta könyvet. Kés?bb, amikor országos hír? kommunista költ?ként ünnepelték, a párt büszke volt rá, a legmagasabb díjakat és kitüntetéseket kapta, persze már titkolni igyekezett, hogy valójában fogalma sincs arról az ideológiá-ról, amelynek jelszavaiból nagyon szépen hangzó és jól szavalható költeményeket adott a mozgalomnak. De ha titkolta, talán szégyellte is járatlanságát a politikai irodalomban, még a népszer?sít? brosúrákat sem volt türelme elolvasni (még egy olyat sem, amelyben az ? verseib?l idéztek). Egyébként is úgy emelkedett igazán jó költ?vé, úgy írt jól fogalmazott politikai közhelyek mellett igazi, ma már klasszikusnak tekinthet? költ?i remekm?veket, hogy szinte elképzelhetetlen, mennyire m?veletlen volt. Ezt nagyszer?en tudta palástolni, mert nagyon kedves cseveg? volt, sokat tudott az életr?l, él? beszédének is élvezetesen szép stílusa volt, hanglejtésében is örökké kísértett a bihari él?nyelv hanglejtésének és árnyalatának a zamata. Ráadásul idegenkedett minden durvaságtól vagy éppen trágárságtól. Az is emberi jelenségéhez tartozott, hogy kifejezetten csúnya, de mégse taszító megjelenés? férfi volt, és els? elözvegyüléséig szelíd, meghitt házaséletet élt-ennek ellenére a n?k, a legkülönböz?bb jelleg?ek, mindig nagyon kedvelték.De els? házassága sem volt mindennapi. ? a szegény zsidó kántor fia volt, Bátori Irén, aki zene- és énektanárn?nek készült, pedig felszentelés el?tt álló apácanövendék, ugyanolyan vallásosan katolikus szegény emberek leánya, mint amilyen vallásosan zsidó szegény emberek fia volt Zelk. Nos, kivárták a nagykorúságot, amikor már nem kell szül?i engedély a házassághoz, és férj-feleség lettek. A két család felháborodása után jó néhány évvel, amikor a költ? elözvegyült édesanyja is felköltözött már rég Budapesten él? fiához, a mindhalálig buzgó zsidó öregasszony és úgyszintén mindvégig buzgó katolikus menye példaszer?en szerette egymást, együtt ?rizték az akkor már meglep?en szegényes otthonban a közben már nagy hír?, a meghitt otthonon kívül nagy társasági életet él?, hírhedetten lóversenyez?-kártyázó költ?t, aki, ha volt pénze, elherdálta, ha nem volt, akkor tarhált. - Ezért olyan nehéz kevés szóval jellemezni túl színes, túl bohém, mindig érzelemmel teljes, egyszerre lelkesedésre és állhatatosságra képes természetét. Útja a háború végéig, vagyis 39-40 éves koráig igen kalandos. Húszéves kora el?tt már versei jelennek meg erdélyi lapokban. Hamar tudomásul veszik mint költ?t. Akkor feljön Budapestre. El?bb még munkáskölt?k közt a húszas években igen divatos és forradalminak t?n? szabad verseket ír Kassák körének modorában, de amikor megismerkedik a Nyugat második nemzedékével, József Attilával is, elragadja a rímek és jambusok mámora. Ez a kör pedig elismeréssel veszi tudomásul szépen hangzó, világos nyelv? hangütését. Hamar befogadják maguk közé.Közben azonban könnyelm?en hangoztatja nemhogy szocialista, de kommunista hitét. Ezt valódi kommunista a Horthy-kor körülményei közt óvatosan elhallgatja. Zelk még a Vági-féle - a kommunistákhoz valóban közel álló és hamarosan üldözött - pártba is belép. Erre letartóztatják és mint idegen állampolgárt kitoloncolják Romániába. Onnét hamarosan titokban visszatér, átszökik a határon. Két évig illegalitásban, álnéven él, majd versei nevével újra megjelennek a folyóiratokban. Alkalmi munkákat keresve utazgat is az országban. Jászberényben ismeri meg Irént, aki vállalja a veszélyes életet a megszeretett férfival. A harmincas években megint letartóztatják, de akkor már az irodalom tekintélyes nagyjai - a hivatalosan elismertek is - olyan tiltakozást rendeznek a költ? mellett, hogy kiengedik és a háború kitöréséig újságokba is írhat, könyvei is megjelenhetnek. Ha éppen nincs pénze - és gyakran nincs pénze - bármelyik íróhoz-költ?höz-szerkeszt?höz ellátogathat, ebédet bizonyosan kap, de általában némi készpénzt is. Még haza is adhat valamit a békésen váró feleségnek, kés?bb anyjának is. (Irén olykor itt-ott taníthat zenét vagy éneket, és kiderül, hogy elfogadható ifjúsági és gyermekkönyveket is tud írni.) Kedvelt alakja lesz a kávéházak irodalmi asztalainak és a szerkeszt?ségeknek. Azután jön a háború, következik a munkaszolgálat, kiviszik Ukrajnába, de ezt is élve ússza meg. Már megint itthon van, amikor 1944-ben Hitler megszállja Magyarországot. A borzalmak után még rémségesebb borzalmak következnek. Ekkor Zelknek sikerül megszöknie, és jól tud rejt?zködni, amíg 1945 májusában összeomlik a fasizmus.Akárhogyan is lett, hamarosan, 1945 tavaszán a szabadság mámora lángolt fel. Természetes, hogy a kezdetek óta kommunista költ? azonnal az irodalom vezéralakjai közé emelkedett. Nála lelkesebb és zeng?bb hangú dics?ít?je nem volt Sztálin és Rákosi Mátyás személyének. Valóban a személyüknek és nem politikai rendszerüknek, mert amikor róluk írta ódai pátoszú és himnikus áhítatú költeményeit, valójában fogalma sem volt róla, miféle rendszer ez. Olyan költ?i szépségekkel teljes dics?ít?je volt a kényuraknak, mint a reneszánsz és barokk korbeli udvari költ?k császáraiknak, királyaiknak és fejedelmeiknek. Egyik Kossuth-díját a Sztálinhoz írt nagyszabású ódáért, második Kossuth-díját a Rákosi Mátyást ünnepl? himnikus költeményért kapta. És amikor Sztálin halála után kezdett kiderülni, ki is volt az ünnepelt generalisszimusz, majd itthon is megszólaltak a kritika szavai Rákosi személyi kultusza ellen, az örökké hangulatoktól vezérelt Zelk egyszerre átcsapott a tiltakozás hangjába. 1956-ban a forradalom legzeng?bb lelkesít?je lett. És neki - úgy látszott - hinni is lehet, hiszen aki olyan elragadtatott kommunista volt, az felettébb hiteles, ha rádöbben, hogy éppen az ellentéte igaz mindannak, amit addig hirdetett. Így azután, amikor eljött a megtorlás évadja, a leghíresebb egykori kommunistákra volt a legdühösebb a halált is túl könnyen osztogató bíráskodás. Zelket a világhíres Háy Gyulával és a már klasszikusnak mondott Déry Tiborral együtt állították a büntet?bíróság elé. ? járt a legjobban. A többit is hamarabb engedték ki, a kiszabott évek lejárta el?tt, de Zelket alig másfél év után szabadon bocsátották.A szabadulás órája rosszabb volt számára, mint a rabság. Irén alig néhány héttel el?bb halt meg, az id?s anya pedig halálos ágyán feküdt, és másnap meg is halt. Zelk Zoltán életében ez volt a bánat mélypontja és lírai egyéniségének legmagasabbra szárnyalása. A következ? hónapokban megírta a magyar elégiaköltészet egyik legszebb, legszívszorítóbb alkotását, az örök gyász vallomását, a Halott sirály-t. A jó költ? a gyászban, a csalódások élményének parazsán néhány költeményével felemelkedett a nagy költ?k, a maradandók közé.Élete ett?l kezdve biztosított. Hangja elmélyült, bens?ségesebbé vált. Emellett korlátlan lehet?sége volt bármilyen politikamentes irodalmat írni. Mert többé nem is érezte magát illetékesnek a közéleti témákban. De volt érzéke a legifjabb nemzedékhez is, kit?n? versesköteteket írt kisgyermekek számára. Világéletében lelkesedett a sportolókért, a futballmeccseken ugyanolyan otthonos volt, mint a lóverseny- és üget?pályákon vagy a kártyaasztalok mellett. Régebben nevezetes és népszer? ódát írt arról, hogy a magyar csapat megverte az angol csapatot. A lelátók, szerkeszt?ségek és irodalmi társaságok világában a gyász is lassanként lecsendesedett. Szerelmes korszakok is következtek, der?ssé téve az id?vel elkezd?d? öregedést. Egy ideig váltogatta a felettébb különböz? formájú és jellem? n?ket, amíg végre új, megért? feleség oldalán megtalálta az élet új összhangját. Olykor költészetében is újra megszólalt a der? és a játékosság.Mindenki tudta, hogy milyen: telis-tele volt ellentétes tulajdonságokkal. De úgy, ahogy volt, szeretetre méltó, kedves embernek, m?veletlenül is okosnak, színvonal-egyenl?tlenségében is istenáldotta költ?nek tartották. Mert az volt.www.mek.oszk.hu
|