Hírlevél

Név

E-mail


Iratkozzon fel havi hírlevelünkre, melyből zsidó kulturális hírekről, eseményekről és a Virtuális Zsidó Múzeum újdonságairól értesülhet.





További projektjeink










LexiKohn


Ascher Oszkár (1897 - 1965)

Színész, előadóművész, színészpedagógus, színházigazgató. (Budapest, 1897. aug. 20. – Budapest, 1965. okt. 25.) A Műszaki Egyetem elvégzése után mérnökként dolgozott. Egyetemi évei alatt Ódry Árpádnál tanult. 1921-től önálló esteket tartott. 1926–28-ban a Teréz körúti Színpadon, 1931-ben a Képeskönyv Kabaréban szavalt. 1933–1939 között az Országos Színészegyesület színészképző iskolájában tanított. 1938-ban a Városi Színházban is fellépett. 1939-1944 között csak az OMIKE Művészakció keretében működhetett. Főleg szavalt, és Karinthy prózákat adott elő a közönség nagy tapsaitól kísérve. A fiatalok tőle tanulták az előadás, a szavalás művészetét. 1945-ben a Pódium Kabaré tagja, majd igazgatója volt. 1946–47-ben a Művész, 1949-ben a Belvárosi Színház is foglalkoztatta. 1950–51-ben az Úttörő, 1951-ben az Állami Faluszínházhoz szerződött, amelyet 1957-től haláláig igazgatott. 1957–1959 között az Irodalmi Színpadon önálló esteket tartott, 1959-ben a Bartók Teremben is játszott. 1946–1950 között a Színiakadémián beszédművelést tanított. Többnyire karakterfigurákat alakított groteszk ábrázolásmóddal. Önálló estjeivel és irodalmi műsoraival, versértelmezéseivel fontos szerepet játszott a patetikus színészi megoldásoktól és deklamálástól mentes előadói stílus megteremtésében. 1956-ban Kossuth-díjat, 1957-ben kiváló művész kitüntetést kapott.
/Magyar Színházművészeti Lexikon, Színházi Kislexikon, Füzesi Róbert: Színház az árnyékban.//Kép: OSZMI Fotótár, Ascher Oszkár tanítás közben. Fénykép 1947. 11×8 cm. - OSZK Színháztörténeti Tár KA 7337/4./


Forrás: http://omike.hu/omike/muveszek/ascher-oszkar/5


Vissza

TÁMOGATÓK:


© 2010-2021. JMPoint Alapítvány